Kézdiszék Dálnok Dálnok

Dálnok

Kézdiszék Dálnok Dalnic, Jud. Covasna

A település festői környezetben, a Bodoki-hegység keleti gerincének lábánál fekszik.
A falu azon helyén, ahol - a hagyomány szerint - Dózsa György született, egy márvány emléktábla és egy emlékmű is őrzi az 1514-es parasztfelkelés vezéralakjának emlékét. A település főterén 1976-ban állították fel Dózsa egész alakos szobrát.

A szobor közelében található a református műemlék templom, ahol az 1977-ben végzett renoválás alkalmával feltártak egy, a vakolatra festett, kétsoros rovásírásos szövegtöredéket. Megfejtése még nem végleges.
A templom berendezéséből említést érdemelnek az eredeti festett pad- és karzatmellvédek, valamint a faragott, díszes szószékkorona.
A jelenlegi harangtorony 1914-1922 között épült. Műkincsként őrzik egy régi, elhasadt és többször átöntött harangját, melynek éredekes felirata van: "Ezerötszázharmincban új s ritka voltam. Ezerhétszázkilencvennyolcig szolgáltam Dálnoknak s tornyostól akkor leromlottam. Kilencvenkilencben Brassóban újultam. Öntött Andraschofsky András."

A templom előtti nagy székelykaput a csernátoni Haszmann testvérek faragták 1978-ban.

Falvak
Elérhetőség:
0267-345794
www.dalnic.ro