Nemere borvíztöltőde
Kézdiszék Kézdiszentkereszt Poian, jud. Covasna
A múltban számos néven emlegetett, magas kalciumtartalmú, vasas, bikarbonátos ásványvízzel közel egy évszázadig működtették a polyáni üzemet. Ennek a forrásnak a legmagasabb az ionizált kalciumtartalma a megye összes palackozott vize közül. Hogy mégsem palackozzák, annak gazdasági jellegűek az okai: a magántulajdonban lévő töltöde uniós normák szerinti korszerűsítése nagyon költséges. A vizet az évtizedek során Vénusz, Mariska, Székely-forrás, Nemere, Poian és Cristal néven forgalmazták – az illető kor etno-politikai beállítottságától függően.
És ha a Szejke-borvíz hosszú időkig nélkülözhetetlen volt a székelyudvarhelyiek számára, Kézdivásárhely lakossága fél évszázadig a polyáni Vénusz-vizet használta (akkor még nem léteztek a fortyogói fúrások). A városi vásártér mindennapos képéhez hozzátartozott a „polyáni borvizes asszony”. Átalvetőjében cipelt cserépkorsókból kínálta a borvizet, s egy-egy kis ecetet is csurrantott a csészébe, így a víz bikarbonáttartalma miatt pezsegni kezdett. Nyári kánikulák idején jobb volt a libapezsgőnél! Az ántivilágban – megrendelésre – Kézdivásárhely házaihoz is hordták a „korsós borvizet”. A geológus Bányai Jánosnak, aki gyermekéveit Kézdivásárhelyen töltötte, személyes élménye volt a kora reggel kiabáló asszony: „itt a jó friss polyáni borvíz!” Az öregasszony borvízzel sütött jó sós pogácsát is kínált krajcárokért-fillérekért.
Kézdiszentkereszten – hiszen visszakapta régebbi nevét a község – a felszegi részen is felbuzog a borvíz a kárpáti homokkő repedéseiben. Ilyen a nép által Pikuborvíznek nevezett kút, amelyet a lakosság is használ. A falu között, a laposabb helyeken érdekes módon nem találtak borvizet – említette Kosztándi Géza.
Az a forrás azonban, amit palackoztak, sokkal régebbi, ugyanis a brassói származású Fridvaldszky János jezsuita atya Erdély ásványairól című, 1762-ben írt munkájában már mint általa ismert, létező borvizet említi.


English
Roman