Kézdiszék Kézdiszentkereszt Nemere borvíztöltőde

Nemere borvíztöltőde

Kézdiszék Kézdiszentkereszt Poian, jud. Covasna

A múltban számos néven emlegetett, magas kalciumtartalmú, vasas, bikarbonátos ásványvízzel közel egy évszázadig működtették a polyáni üzemet. Ennek a forrásnak a legmagasabb az ionizált kalciumtartalma a megye összes palackozott vize közül. Hogy mégsem palackozzák, annak gazdasági jellegűek az okai: a magántulajdonban lévő töltöde uniós normák szerinti korszerűsítése nagyon költséges. A vizet az évtize­dek során Vénusz, Mariska, Székely-forrás, Nemere, Poian és Cristal néven forgalmazták – az illető kor etno-politikai beállítottságától függően.

És ha a Szejke-borvíz hosszú időkig nélkülözhetetlen volt a székelyudvarhelyiek számára, Kézdivásárhely lakossága fél évszázadig a polyáni Vénusz-vizet használta (akkor még nem léteztek a fortyogói fúrások). A városi vásártér mindennapos képéhez hozzátartozott a „polyáni borvizes asszony”. Átalve­tőjében cipelt cserépkorsókból kínálta a borvizet, s egy-egy kis ecetet is csurrantott a csé­szébe, így a víz bikarbonáttartalma miatt pe­zseg­ni kezdett. Nyári kánikulák idején jobb volt a libapezsgőnél! Az ántivi­lágban – megrendelésre – Kézdivá­sárhely házaihoz is hordták a „kor­sós borvizet”. A geológus Bányai János­nak, aki gyermekéveit Kézdivásár­helyen töltötte, személyes élménye volt a kora reggel kiabáló asszony: „itt a jó friss polyáni borvíz!” Az öreg­asszony borvízzel sütött jó sós pogácsát is kínált krajcáro­kért-fillérekért.

Kézdiszentkereszten – hiszen visszakapta régebbi nevét a község – a felszegi részen is felbuzog a borvíz a kárpáti homokkő repedései­ben. Ilyen a nép által Pikuborvíznek nevezett kút, amelyet a lakosság is használ. A falu kö­zött, a laposabb helyeken érdekes módon nem találtak borvizet – említette Kosztándi Géza.

Az a forrás azonban, amit palackoztak, sokkal régebbi, ugyanis a brassói származású Fridvaldszky János jezsuita atya Erdély ásványairól című, 1762-ben írt munkájában már mint általa ismert, létező borvizet említi.